A holland kaland...

Úgy döntöttem, hogy nem érdekel, hogy ki olvassa a blogot és az sem érdekel, ha olyasvalaki tudja meg, hogy itthon vagyok, akinek semmi köze hozzá. Mert nekem ezt el kell mesélnem!!!!

Furcsán ambivalens érzés volt eljönni Leidenből. Szikrázott a Nap, az én szívem pedig úgy, de úgy szorított! Mert el KELL innen menni - nem most, de egyszer igen, Végleg el kell majd menni és már most tudom, hogy akkor még sokkal de sokkal jobban fog szorítani a szívem. Szóval húztam magam után a bőröndöt és azt mondogattam, hogy 'húsleves, húsleves' és közben az utcán sétáló hattyúkat bámultam. A reptéren a becsekkolásnál természetesen a leglassabban haladó sorba álltam be és természetesen a pont előttem levő utas jegye keveredett el. De végül időben elintéztem mindent és a folyosón sétálva egyszer csak megláttam a gépet, amire rá volt írva, hogy 'MALÉV Hungarian Airlines'. Ekkor elbőgtem magam, mert én hazamegyek!!!! (szerintem azt hitték, hogy nem vagyok normális). A stewardess Jó napot-tal köszönt és a gépen minden magyarul volt kiírva! Olyan boldog voltam!!!

Mikor Magyarország felé értünk, a gép viharba keveredett és úgy dobált, mint még eddig soha. Mindenki frászt kapott, köztük én is, a gyerekek meg ijedten tekergették a nyakukat, hogy mégis mi történik. Én akkor ijedtem meg igazán, mikor észrevettem, hogy a mellettem ülő nő imádkozik. Most képzeljétek el: a gép dobál, zúg, jobbra tőlem pedig egy nő összekulcsolt kézzel mormolja a Miatyánkot. Ekkor kezdett el igazán izzadni a tenyerem. Szerencsére nem tartott sokáig, de a nő enyhe sokkot kapott, akit végül hosszú beszélgetéssel sikerült megnyugtatnom. 35 év körüli orvos egyébként, aki 3 éve 3 havonta megteszi az Ukrajna-Hollandia távot repülővel, de azt mondta, hogy ilyen viharban még sosem volt. Az jutott eszembe a viharban, hogy előző este közöltem a Sipivel, hogy én még sokáig nem tervezek meghalni, mert nagyon sok dolgom van még. Hm.

A gép landolt, a család pedig házi mézes pálinkával várt a reptéren!!!! Volt nagy ölelkezés, pityergés, aztán pedig hazamentünk és megebédeltünk. Amiről olyan rég álmodoztam: húsleves csirkenyakkal és rakott krumpli volt a menü. Maga a mennyország!

Este óriásit buliztunk, mikor megérkeztem Zitához, a csajok egy saját készítésű Welcome back Laura-táblát tartottak a kezükben és egész este folyt a pálinka!!! A mulatságból egy sárga buszon jöttünk haza, aminek a sofőrje majdnem a házig vitt minket külön kérésre, a maradék távot pedig egy cigány kíséretében tettem meg, aki végig udvarolni próbált és ezzal villogott, hogy ő szobafestő lesz, bár még csak 18 éves:) Imádom Magyarországot!!!!

Félidő van, tudjátok? Ijesztő a gondolat, hogy nemsokára végleg haza kell menni.  Nem akarok hazamenni, és igába hajtani a fejem - újra. Szakdogát kell írni (kettőt) és el kell kezdeni a Közgázt. Ettől picit tartok. 4 éve közöm sincs a számokhoz, sőt a reál területekhez úgy általában. Most meg bele a mélyvízbe. No de végülis én akartam. Apropó: ha valaki tud jó matektanárt, akkor informáljon. Valami azt súgja, hogy az indulásnál lesznek nehézségeim. 

Egy ideje újra rákaptam Almási bácsi blogjára. Elképesztő ember! Én személy szerint imádom. Ő még ahhoz a régi tanárgenerációhoz tartozik,  akiknek élvezet beülni az órájára, mert amellett, hogy hihetetlen tudással rendelkezik, humora is van és jó előadó. (rajta kívül egy ilyet ismertem) Ha egyszer elkezded olvasni, nem nagyon lehet abbahagyni.

almasi.elte.hu

Ha már a blogoknál tartunk: tudja valaki, hogy hová lett Kőműves Anita blogja a nol-ról? Nemrég még megvolt, és az a lány nagyon jól ír. Mikor kiment Amerikába újságírást tanulni, akkor kedtem el olvasni, de egy ideje hanyagoltam, most pedig egyszerűen nem találom.

Hiányoznak a többiek. Már egy hete, hogy elmentek síelni a Francia-Alpokba, és pár napja igazán érezzük a hiányukat. Gen is elment Londonba a barátjához. Várom, hogy hazajöjjenek és Olivia kiabálja, hogy 'Enyém!' (ez az egyetlen, amit tud magyarul. Illetve még ezt is tudja: 'Nem szeretlek vörösbor' - édes az a lány), és Bradék is nagyon hiányoznak. Mivel elment mindenki, így Margarettel és szintén amerikai barátnőjével mentünk szerdán az Einsteinbe, ahol részeg meleg  huszonéves fiúk molesztálták egymást és minket. Ez a mocskos liberalizmus!!! Hát mindent szabad ebben az országban?!

:)

Gondoltam rá, hogy írok Hágáról, írok Groningenről vagy írok a Sex Museumról, de aztán meggondoltam: inkább egy képet teszek fel, beszéljen az. Gyöngyöslány és Békepalota pipa, Groningent képileg (is) unalmasnak találtam, a Sex Museumban meg nem készült olyan kép, amit neten ildomos lenne sokszorosítani, úgyhogy elégedjetek meg a hágai galambos paddal és a következő verssel:

Burukk-burukk, szép a lány, de a lába véres ám, kicsi rá a topánka, otthon ül még a mátka.

Szerintem nagyon szép vers, majd megkérem a Laurát, hogy elemezze allegory-ra:)

Szombaton átmentünk Hágába - még mindig 10 percre van - és bevetettük magunkat a Mauritshuis-ba. Óriási gyűjteménye van a holland aranykor mesterműveiből. Röpke 2 óra sem volt elég arra, hogy mindent megnézzünk, de azért gazdagodtunk: Mariann rátalált az allegória-dolgozata témájára: rejtett jelentések a csendéleteken. Szerintem sokkal izgalmasabb, mint az enyém; Paul De Mant elcserélném a képekre, de szerintem ő nem akar cseréli. Vermeer képe, a Gyöngyfülbevalós lány tényleg elragadó, alig tudtunk elszakadni tőle. A holland Mona Lisaként is emlegetik, bár nekem ez sokkal jobban tetszett, mint olasz rokona. Lehet, hogy ebbe az is belejátszik, hogy 100 japán turista tömörült előttem a Louvre-ban a kép előtt (ami sokkal kisebb volt, mint azt előtte képzeltem) és 10 percig nyújtogattam a nyakamat, hogy átlássak a fejük fölött, majd talán 10 másordpercre láttam is a képet. A hágai Nemzetközi Bíróságot muszáj volt megnézni, főleg, hogy a Kata fotókat készítsen az apukájának róla, de mikor odaértünk, akkor kijelentette, hogy szerinte a kedves papa nem is erre az épületre gondolt.

Tegnap elmentünk Groningenbe, de igazán nem kellett volna. 3 óra volt az út és vasárnap lévén minden zárva volt, az utcák pedig üresek voltak. Hozzánk csapódott 2 görög srác, az egyiket természetesen Nic-nek hívták. Velünk volt még Filippo, az olasz és Csilla barátnője, aki Groningenben tanul és akit azóta sem értek: 2 hónapja van a városban, de nem volt még kirándulni sehol, nem tudja, hogy milyen bulik vannak, mert ő bulizni nem jár, és magát a várost sem ismeri; egyetlen helyet sem tudott nekünk ajánlani. Mellesleg ötödéves az eltén és azon gondolkozik, hogy most már le kéne adnia a szakdolgozat címét. Nem kell elkapkodni semmit.

Fel akartunk menni a templomtoronyba (gyönyörű gótikus templom és külön érdekesség, hogy többször összedőlt a tornya), de az is le volt zárva. Ezért múzeumba mentünk, mert azt olvastuk az útikönyvben, hogy a groningeni múzeumnak gyönyörű expresszionista gyűjteménye van. Sajnos nem találtuk értékelhetőnek a dolgot, pedig nagyon igyekeztünk. Andy Warhol grafit péniszeit nézegettük egy darabig, amik egy teremben lógtak az elvileg Jézust ábrázoló rokokó tükörrel. Érdekes tapasztalat volt, le a kalappal a kurátor előtt. A múzeum többi részét sajnos nem tudtuk értékelni, mert a Waterhouse termek tele voltak nyugdíjasokkal, az expresszionizmus pedig nem érte el az ingerküszöbünket. Hát igen, mindenkinek megvannak a maga korlátai. A miénk festészet szempontjából nagyjából a '20-as évekig tart. Onnantól nyista. Van mit pótolni, de mi ráérünk. Hazafelé megálltunk Amszterdamban, és mivel csak a szexmúzeum volt nyitva, megnéztük azt. Majd korzóztunk a vöröslámpás negyedben, de nem volt túl bizalomgerjesztő, ezért éjfél felé hazaindultunk. A vonatutat végigröhögtük és találkoztunk Skippy-vel, de ez már egy másik történet.

A csirkecomb a sütőben, rengeteg zöldséggel, pont úgy, ahogy Anya szokta. Amíg megsül elmesélem, hogy min jár az eszem.

1. A hollandok megszavazták maguknak az útdíj fizetését. Naponta több száz kilométeres dugók szoktak kialakulni az országban (összesen) és az autók vánszorgása majd' 2 milliárd eurónyi veszteséget okoz évente az országnak. Az útdíj nemcsak annak lesz függvénye, hogy mennyit autózol hanem annak is, hogy hol: a nagyobb forgalmú utakon magasabb díjat kell majd fizetni. A közlekedési miniszter leültette a járműforgalomban érdekelt feleket és teljes egyetértésben (!) megszavazták az útdíj bevezetését, ami a tervek szerint negyedével csökkenti majd a dugókat. A befolyt összeget a tömegközlekedés fejlesztésére fordítják majd.

Szóval hogy van az, hogy itt nemcsak akkor környezettudatosak az emberek, ha nem kell érte fizetni?

2. Most könyvhét van egész Hollandiában, aminek az a lényege, hogy ha 11.50 Euro felett vásárolsz könyvet, akkor ajándékba adnak egy másikat, amit ha felmutatsz e héten vasárnap, akkor ingyen utazhatsz vonaton és buszon az országban bárhol, bármilyen hosszan. Nagyszerűen összekapcsolják a kultúrát (a fogyasztást) az utazással, a mottó valami ilyesmi: amíg odaérsz, el is tudod olvasni a könyvet.

Így mindösszesen 8.95 Euroért van egy Henry James-em és egy vonatjegyem Groningenbe és vissza.

3. A Holland minimálbér 1380 Euro, ami sokszoros a magyarénak. A különbség jelentős még úgy is, hogy itt az árak magasabbak, mint Magyarországon.

4. A hollandok állandóan ünnepelnek. Majdnem minden nap látunk jelmezbe öltözött embereket az utcán és az a furcsa, hogy őket rajtunk kívül senki sem bámulja meg. Mintha teljesen természetes lenne, hogy péntek délelőtt boszorkánynak öltözve masíroznak a nők az utcán. Furcsa, de nekem tetszik.

Megjött a HVG! Az én okos Anyum szerdán feladta postára és ma megjött! Magyar újság! magyar betű! Végre! Mert tudjátok én ilyen kis régimódi vagyok: nem nagyon szeretek interneten olvasni, szeretem a kezembe venni azt, amit éppen olvasok. Ilyen messze az otthontól még híréhesebb az ember, ezért az Indexet mindig bújjuk, de sajnos könyvet is sokszor a neten kell olvasni, mert a könyvtári kölcsönzés itt elég körülményes.

Tegnap este lementünk az Odessába és ott volt mindenki. Buns Murphy, az amerikai lány ismételten óriásiakat büfögött, majd a kezével elhessegette a "produktumot" az arca elől. Ott volt David Gadyt, a portugál, aki az itteni bagilaci, mert az első hetekben lgy viselkedett, mintha együtt járnánk, pedig csak egyszer beszélgettünk, mindössze 10 percet. Kiderült, hogy John, az amerikai fiú nem ismeri a rántott húst. Meséltem nekik, hogy rántott húst készítettem petrezselymes krumplival, pont úgy, ahogy Anyukám szokta, erre megkérdezte, hogy mi az a petrezselyem. Elmagyaráztam a színét, formáját, valamint azt, hogy miféle növénynek a tartozéka. Nehezen, de megértette. Aztán megkérdezte, hogy milyen az a hús. Mondtam, hogy "Wienerschnitzel". Nem nagyon láttam a felismerést az arcán, ezért azzal próbálkoztam, hogy "meat in breadcrumbs". Ó, mondja, most már el tudja képzelni. De mondjam csak, hogy csinálom a breadcrumbsot? Elmorzsolgatom a kenyeret, vagy mi? Erre már kitört belőlem a röhögés, Kata pedig kijelentette, hogy el sem tudja képzelni, hogy hogy lett ebből ember, aki nem ismeri a rántott húst. Szerintem John sokat esett most Kata szemében.

Egy teljes óráig beszélgettem Sam-mel, a skót fiúval, ami óriási előrelépés, mert hetekig egy szavát sem értettem. A skót akcentus gyilkos. Most viszont mindenről beszélgettünk, még az írországi smaragdzöld gránitkövekről is, amik kiállnak a tengerből és az Óriás lábnyomának nevezik őket. Mindketten imádjuk, ő már látta élőben, én még csak képen. (az általános iskolás földrajz tankönyvemben volt benne, és azóta imádom) Egy egész órára elterelte a figyelmemet tudjukmiről, ezért roppant hálás voltam, és el is határoztam, hogy ha tényleg jön Magyarországra, mint ahogyan ígéri, akkor megmutatom neki a pusztát és megetetem kolbásszal.

Nem igaz, hogy mi volt ma. Az allegóriás óra átlépte a tűréshatáromat. Mindent elolvastam mára, értitek: Mindent. Mégsem értettem az egészet, maximum minden második mondatot. Bár ebben közrejátszhatott a díszes társaság is, aki jelen volt az órán. Bár ez már az 5. hét velük, de még mindig nem untam meg a látványukat, ezért most megragadom az alkamat és bemutatom a bandát.

Van ugye a tanár, az örökké szoknyában járó Ms. Madleine, vastag nyakláncokkal és még vastagabb vádlival. A bokája viszont olyan vékony, hogy el sem tudom képzelni, hogyan bírja el azt a testes asszonyságot. Mindig ki van sminkelve és valami hihetetlen monoton hangnemben beszéli az angolt, hogy néha-néha egyetlen zümmögéssé olvad a fejemben az egész hangsor. Széles mosollyal, megfontoltan, kimérten beszél, de simán el tudom képzelni, hogy egyszer csak előránt egy géppisztolyt és ugyanazzal a mosollyal mindenkit lepuskáz. Mellette közvetlenül ül a Mick Jagger arcú, oroszlánhajú bölcsész prototípus, aki kinyúlt kötött pulcsiban és téglaszínű kordbársony nadrágban feszít, ami alól kivillan a fehér zokni. Mellette a 65 év körüli zakós ügyvéd, aki csak úgy szórakozásból íratkozott be irodalomelméletre, hogy legyen egy második diplomája is. Jelen van még a két sűrűn pislogó, éles hajválasztékot és pápaszemet viselő fiú, akik csak a könyvet bámulják, állandóan kérdeznek és kiegészítenek, valamint beszélnek latinul. Természetesen. A világ legrondább cipőivel rendelkező lány is velünk van, aki ma 10 centis szürke, lakk domina-magassarkúban pompázott, felülről viszont olyan, mint egy bajor menyecske. Elképesztő kontraszt. A legjobb a francia gatyamodell, (nem az. Se nem francia, se nem modell, de én annak képzelem) aki gyönyörű és okos, inkább egy Galliano bemutatón tudnám elképzelni, mint a Literary Studies óráin, ott szoktak ilyen szép fiúk mászkálni. Legszívesebben egy kendőt terítenék a fejére, mert ha ott van, nem lehet máshova nézni. Jajj, majd elfelejtettem a bolgárt, aki magyar filológiát (!) tanult fél évig a Balassi Intézetben (!), Petyának hívják és egyébként lány. Na ez a társaság beszélget Szent Ágostonról és a középkori álomallegóriáról. Képzelhetitek..Én mondom zseniális, egyszerűen nem lehet ezt megunni. Néha úgy érzem magam, mint aki kívülről tapad egy akvárium üvegfalára és drukkol, hogy a bent úszkáló fura élőlények még tovább produkálják magukat. Kata végigröhögte az órát, én is alig bírtam visszafolytani (intelligens fejet igyekeztem vágni, miközben belülről rázott a röhögés), főleg akkor mikor az angolul alig beszélő, ámde roppantul akaró kardigános bölcsész ötödször ugrott neki ugyanannak a gondolatmenetnek, miszerint Goethe Rémkirálya igenis allegorikus, de hogy hogyan, azt senki sem értette, se mi, se a tanár. Ms. Madleine egyébként ma meg volt fázva és tartva magát a jó holland szokáshoz nem fújta ki az orrát. Egyszer sem. Helyette inkább szipogott. Sokat, hangosan. Ezért az óra úgy nézett ki, hogy Ms. Madleine beszélt, a kardigános néha beleszólt, amit senki sem értett, Ms. Madleine sem, ezért reagálás nélkül folytatta, majd néha megállt, megkérdezte, hogy: "He?", majd szippantott.

Pénteken ismételten Amszterdamba mentünk, mert magunkba akartuk szippantani a kultúrát. Megnéztük a Van Loon múzeumot, ami a holland aranykor stílusában van berendezve, gyönyörű volt, aztán pedig megkerestük Rembrandt házát (útközben véletlenül megtaláltuk az ócskapiacot, ahol Kata ráakadt leendő menyasszonyi ruhájára), ahol kiderült, hogy a 17. században fából épített intarziás dobozokban aludtak az emberek, ráadásul ülve, mert azt képzelték, hogy ha fekve alszanak, akkora a fejükbe megy a vér és meghalnak.

Este a vöröslámpás negyedben sétáltuk, ami megint sokkoló volt, főleg, hogy a templom körül volt a legnagyobb forgalom, minden fülke függönye be volt húzva. Úgy látszik a biznisz az Isten háza körül virágzik leginkább. Kundera azt mondta az ablaküveg mögött ücsörgő lányokról, hogy úgy ülnek a fotelokban, mint "nagy, lomha macskák". Hát nekem semmi ehhez hasonló költői dolog nem jutott szembe róluk, nagyon is kiábrándító valóságnak hatott a látvány. Pláne akkor, mikor egy szűk sikátorban sétáltunk és az egyik üveg mögül előjött egy 20 év körüli lány (bugyiban, melltartóban persze) és átkiáltott a "szembeszomszédnak", hogy:

- Te, figyelj már, otthon felejtettem a hajvasalómat, most nem tudom kiegyenesíteni a hajam"

Magyarul.  ...

Most tanulom az allegóriát, délután pedig edzeni megyünk Majával.

Nyuszika ül az erdő szélén és gépel a számítógépén. Arra megy a Róka és megkérdi:
-Mit csinálsz Nyuszika?
-Írom a diplomadolgozatomat.
-Na és miből írod?
-Hát, hogy hogyan védekezzenek a kis állatok a ragadozókkal szemben.
-Ne hülyéskedj Nyuszika! De te ehhez mit sem értesz!
-Ha nem hiszed Róka, gyere be velem a bokorba, mindjárt megmutatom.
Be is mennek a bokorba. Nagy csatazaj, a Róka kirepül a bozótból és fejvesztve elrohan. Nyuszika előjön és folytatja az írást. Arra megy a Farkas:
-Mit csinálsz Nyuszika?
-Írom a diplomámat.
-És miből?
-Hogyan védekezzenek a kis állatok a ragadozókkal szemben.
-Na ne nevettess, te ehhez nem értesz!
-Ha nem hiszed, gyere velem a bokorba, majd megmutatom!
Be is mennek a bokorba. Nagy zajjal kirepül a Farkas és elrohan. Nyuszika folytatja a gépelést. Kisvártatva jön a Medve:
-Mit gépelsz Nyuszika?
-Írom a diplomámat.
-És milyen témából?
-Hat, hogy hogyan védekezzenek a kis állatok a ragadozókkal szemben.
-Jaj, ne röhögtess! Te ehhez nem érthetsz!
-Ha nem hiszed, gyere be velem a bokorba, megmutatom, milyen profi vagyok.
Be is mennek. Nagy csihi-puhi, kirepül a Medve a bozótból és elszalad. Kilép a Nyuszika a bokorból, utána előjön az Oroszlán:
-Látod Nyuszika, nem megmondtam! Nem az a lényeg, hogy miből írod a diplomádat, hanem, hogy ki a konzulensed!