A holland kaland...

Fel vagyok háborodva. Eddig májusban kellett leadni a szakdoga címét, most meg kiderül, hogy előbbre hozták: márc.16. a határidő. Hogy a Jóisten tegye ezeket a bölcsészeket a tombolára! Minden baromságot kiírnak a hirdetőtáblára: konferenciák, amikre senki se megy el, pályázati kiírások, amiket csak a zsenik nyernek meg és konzultációs időpontok, amiket csak a megadott időpont után vesz észre az ember. Ezt bezzeg elmulasztották kiírni. Még a végén időben diplomázna le egy egész évfolyam. A különeljárási díjra pályáznak, vagy a mi a fene van?!?

szólj hozzá: Michael Jackson - They don't

Szombaton Rotterdamban voltunk. Nyugodtan mondhatom, hogy ilyen ronda várost még az életben nem láttam. A II. világháborúban lebombázták a németek és utána teljesen újjá kellett építeni. Hát nem sikerült túl jól. Minden épület nagyon ronda és nagyon modern, geometriai formákból áll az egész város. A köztereket telezsúfolták pocsék szobrokkal, bár nem tudom, hogy egy fémketrec szobornak számít-e. Rengeteg fotót készítettünk, mert minden sarkon találtunk valami pocsék dolgot, amit meg kellett örökíteni. Ráadásul úgy tűnt, mintha az egész várost bevándorlók laknák. Itt a marokkóiakkkal és a törökökkel vannak olyan gondjai a lakosságnak, mint nekünk otthon a cigányokkal. Azt mondják a hollandok, hogy ők (értsd: a bevándorlók) nem dolgoznak, csak segélyekből élnek, ami irritálja a többségi társadalmat. Ismerős? Szóval úgy tűnt, hogy semmiféle koncepciójuk nem volt a várostervezőknek, csak úgy elkezdték dobálni a kockaházakat és a fémeket egymás mellé. Maja azt mondta, hogy a koncepció talán az volt, hogy "minden nagyon ronda legyen".

Egyébként érdekes dolog ez a művészet. Ha kiteszek egy óriási habverőt egy tér közepére, akkor az már művészet? Almási bácsi óta tudjuk, hogy a kontextus számít, tehát ha a habverő a múzeumban vagy egy tér közepén áll, akkor az művészet. Ha a konyhaasztalon áll ugyanaz a habverő, akkor nem az. Egyébként meg az emberek sosem tudják értékelni koruk művészetét. Rengeteg példa bizonyítja azt, hogy a kortárs művészet csak akkor nyeri el a nagyközönség elismerését, amikor már nem kortárs. Ott volt például Millet Kalászszedők-je. A kép úgy ábrázolja a paraszti életet, ahogy az VALÓBAN van. Semmi idealizálás, csak a kőkemény munka a földeken. Mikor kiállították óriási botrány lett belőle. Az emberek fel voltak háborodva, hogy hogy lehet ÍGY festeni. És miért? Mert nem az volt, amit megszoktak. A kép keletkezésétől számítják a realizmust a festészetben. Vagy ott volt Victor Hugo és a Hernani csatája. Abból is hatalmas botrány lett, a közönség utálta. A mű bemutatásától számítják a romantikát az irodalomban. És még rengeteg példát lehetne sorolni. (A szó, hogy 'impresszionisták' eleinte gúnynév volt. Azon művészek csoportját jelölte, akik furcsa foltos, elmosódott képeket festettek és csak páran voltak hajlandóak elmenni a kiállításaikra. A gúnynevet büszkén viselték már az elejétől fogva.) A művészek sokkal hamarabb reagálnak a változásokra, mint az átlagember, lehet hogy ezért nem érti meg őket koruk társadalma.

Most őszintén bevallom, hogy egy ideje nem tudok aludni. Mára elég nagy árok került a szemem alá ahhoz, hogy elmenjek edzeni, hátha a fizikai munka úgy kifáraszt majd, hogy az agyam sem kezd el pörögni az éjszaka közepén. (Tegnap már majdnem elaludtam úgy 1 óra felé, mikor a felettem lakó lány és olasz dzsigoló barátja elkezdtek szexelni. És a házban nincs szigetelés. El tudjátok képzelni? Na, annál is rosszabb volt. Meg voltam győződve afelől, hogy a nagy nyikorgástól leszakad az ágy, azzal együtt a plafon és majd pont rám esik és agyonnyom. Már láttam magam előtt a másnapi Blikk címlapot, úgyhogy jobbnak láttam átköltözni a heverőre és ott is maradtam, amíg abba nem hagyták - hajnali 3ig) Nagyon jó volt az edzés, már hiányzott a mozgás. Az edzőterem mérlege szerint 50 kg vagyok, ami igazából előfordulhat, ha jobban belegondolok. Szerintem 16 éves koromban voltam utoljára annyi. Ma csirkecombot rántottam ki vacsorára, ami pont olyan lett, mint Anyáé és annyit ettem, hogy nagyon gyorsan visszaszedem az elvesztett kilóimat.

 Élükre állított futurista kockaházak

 Színes hernyók a kanális partján. Művészet?

 "Szarember" és a ketrec

 Ez már tényleg túlzás volt.

Tegnap (ismételten) óriási buliba keveredtünk az In Casa nevű helyen, ami egy hatalmas diszkó. A plafonról csillárok lógnak, őrületes fények vannak és az egész tele volt kikent-kifent ifjakkal, esküszöm visszarepültünk a '90-es évekbe, imádtam! A kulturális különbségeket jól mutatja, hogy mi erre őrültünk meg:

Ellenben ők egyáltalán nem ismerték Dr. Albant (nem is mondtam még a történetet, mikor a karneválon odajött hozzánk "Dr. Alban" és megkérdezte, hogy tudjuk-e, hogy ő ki. Az amerikaiaknak fogalmuk sem volt, a skótoknak se, csak pislogtak egymásra nagyokat, mi meg összenéztünk Csillával és elkezdtük üvölteni, hogy "Stop killing me, stop fighting me, stop bothering me: ITS MY LIFE!!". Dr. Alban meg magából kikelve ugrált és tapsolt, hogy na ezek a magyarok végre derék emberek, értik mi az a kultúra - ő maga:)))

Amerikai barátaink ezt imádják (mi is kezdjük imádni), otthon nálunk viszont teljesen ismeretlen:

https://www.youtube.com/watch?v=vum3qgoh0x4

(bocs, hogy nincs forráskód, csak a link - de hallgassátok meg!)

Viszont ezt ugyanúgy imádjuk:

A Queen örök- óceánon innen és túl.

Most jövök a piacról, ahol már megint Annyira Csodálatos volt!! Csillával frissen sütött halat ettünk, majd bevásároltunk gyümölcsből. Találkoztunk Meik-kal, aki medvecukrot árult és tud magyarul! "Aki korán kel, aranyat lel" , "Egészségedre!", "Egy feketekávét kérek"-ezeket mind tudta és mikor megkérdeztük, hogy honnan, akkor azt felelte, hogy ő a magyar maffia tagja:) Közben folyton vigyorgott, vörös haja csak úgy fénylett és biztatott, hogy együnk a medvecukorból. Én imádom a piacot!

Aztán betértünk egy boltba, ahol kávé-és teakülönlegességeket árultak-bele is szerettem rögtön egy szív alakú teatojásba, ami most itt fekszik előttem az asztalon, igazán gyönyörű! Egy olyan országban élek, ahol szív alakú a teatojás; most mondjátok meg, lehet nekem valami bajom?!

De ez még mind semmi: hazaérve Noémi képeslapja várt a levélládában, úgy örültem neki, mint egy kisgyerek a játékmackónak!!!! Most a képeslappal, a teatojással és Coelho-val töltöm a délutánt...úgyhogy boldogságosság van!

Épp most nyöszörögtem egy sort Anyának, hogy nem tudok angolul, mire jól leteremtett. Azt mondta, hogy próbálkozzam csak és ne féljek az amerikaiaktól, mert csak úgy lesz jobb az angolom, ha kinyitom a számat. Tudom, hogy igaza van, de mégis tele vagyok kisebbségi érzésekkel. Gen a brit angolt beszéli és vele jókat beszélgetünk, értem és ő is ért engem. De itt vannak ezek az amerikai fiúk, akik annyira más angolt beszélnek és én félek tőlük, mert alig értem mit mondanak. Vegyük csak Bradet. Hogy mekkora különbség van Brad és a bread között, az csak akkor lett világos számomra, mikor fél óráig röhögtünk azon, hogy Bradet tulajdonképpen 3 hétig kenyérnek szólítottuk. A magyar fül persze nehezen hallja meg a különbséget, mert nálunk a sztenderdben csak egy 'e' van, de végül meghallottam, és ez biztató.

Ma megint kiakadtam az Allegory-n, pedig kb. már a felét értettem annak, amit beszéltek, csak hát a csoporttársaink és a mi nyelvtudásunk között egy Mariana-árok méretű szakadék tátong. Az már tuti, hogy akcentusmentesen sosem tanulok meg angolul (mert azt 12 éves korig lehet elsajátítani), de azért ezt a mostani szintet még bőven lehet fejleszteni.

Hogy vigasztaljam magam, teszek én is ide pár képet a karneválról. Csodáljátok meg!

Szeretném jelezni, hogy a sárkányt etetni kell! Kattintsatok rá!!

Az egész hétvége nagyon furcsa volt. Kezdődött az odaúttal. Ameland egy sziget fenn, északon. Át kellett mennünk egy nagyon hosszú gáton, amit a '30-as években emeltek. A gát óriási területet kerít el a tengertől, beltengerré téve egy részét. Nagyon ügyesek a hollandok, mert ezt a beltengert is arra használták fel, hogy szárazföldet hódítsanak vissza a tengertől. Zuiderzee-projectnek hívták a gát építését és az aztán kezdődő munkákat, ugyanis a területet elkezdték feltölteni és most nagy részén termőföld van, állatokat és növényeket termesztenek, más részét pedig üdülőövezetként hasznosítják. A gát beltenger felöli oldalán a só kicsapódott és keskeny fövenyként húzódott az út mentén. Először azt hittük, hogy hó, de most már tudjuk, hogy a gát építése következtében a beltenger vize édessé vált, a fehér cucc pedig a kicsapódott só. A láthatáron egyszer csak feltűnt egy szivárvány és úgy látszódott, mintha a lába éppen az autóúton állna. Ahogy közeledtünk, egyre sűrűbben pislogtunk, mert hát ki látott még olyat, hogy valaki keresztülmenjen magán a szivárványon? Az mindig csak úgy van valahol, messze, ki tudja, hogy hol..de jelentem, keresztül lehet menni rajta, mi megtettük - egyik pillanatban pont előttünk volt, utána pedig már mögöttünk! Szóval ezt is ki lehet húzni arról a bizonyos listáról.

Első este korom sötétben és minusz ezer fokban lementünk az Északi-tenger (!!) partjára, hogy tüzet rakjunk a parton. Olyan sötét volt, amit még életemben sosem láttam (szó szerint:)) és fogalmunk sem volt, hogy hova lépünk, csak tapogatóztunk előre a puha homokban és hallgattuk a tengert, ami pár méterre volt tőlünk - szürreális élmény volt. Mikor minden érzékszerveddel arra koncentrálsz, hogy megfejtsd, hogy mégis hol a fenében lehetsz, miféle hely az, ahová hoztak, mert a látás totál felmondta a szolgálatot. Olyan volt, mint mikor Jodie Foster a Kapcsolatban lépked a messzi bolygón és minden más, még a levegő is idegen, meg az anyag is. Csak itt nem jött szembe senkinek sem a halott rokona. De azt kijelenthetem, hogy fel lehet úgy öltözni és lehet annyi pálinkát inni, hogy ne akarj halálra fagyni az Északi-tenger partján - én mondom ezt; pedig mindig fázom.

Másnap reggel boeringgolfozni mentünk, ami szó szerinti fordításban annyit tesz: parasztgolf. Ugynazok a szabályok, mint a rendes golfban, csak itt nem hófehér Lacoste tornacipő van a sznobokon, hanem gumicsizma a parasztokon és a golfütő végén igazi fapapucs található. Miután megismerkedtünk a játékszabályokkal két órán keresztül kergettük a labdát a tehénszarban, ami irtó izgi volt, főleg mert sosem tudhattad, hogy mikor lépsz bele egybe vagy épp süllyedsz el a mocsárban. Sütött a Nap, minden zöld volt, a tehenek bőgtek az istállóban, Isten hófehér báránykái a legelőn eszegettek, mi pedig ütöttük a labdát - idilli volt...

Az ellátás minősíthetetlen volt, fűtés nem igazán volt, ebédre pedig csokis kenyeret kaptunk, fel is voltam háborodva, ahelyett, hogy megsütöttek volna egy-két marhát vagy disznót, értitek. Nem is kellett volna messzire menni értük, ott voltak a szomszéd barakkban, ami pont úgy nézett ki, mint a mi szálláshelyünk. Szóval afféle túlélőtábornak hittem, ahol a befizetett pénzt elteszik a hökösök, a hülye külfi pedig egye csak a csokis kenyeret, ahogy az már nálunk otthon lenni szokott és aki túléli, az hazamehet. De aztán minden káromkodást vissza kellett szívnom, amit a hökösökre mondtam, mert ebéd után olyan programunk volt, hogy sosem felejtem, amíg élek.

Biciklire pattantunk és végigtekertünk a tengerparton. Balról a zöld gát, jobbról a tenger, amit ilyen kéknek még sosem láttam, felette a színtiszta ég. Madarak fürödtek a tengerben, nagyon boldognak tűntek, a Nap tűzött, mi tekertünk, vigyorogtunk, én nem birtam abbahagyni a mosolygást és 2 percenként odaszóltam Csillának: "Úristen, Csilla, ez annyira csodálatos!"

7-8 km után megálltunk, műanyag zsákokat húztunk a csizmáinkra és két önkéntes nyugdíjas biológussal elindultunk a mocsárba, hogy állatokat nézegessünk. Az, hogy furcsa volt, az nem kifejezés. Elöl a két cukipofa bácsi, akik végig előadást tartottak, hogy mi hogy megy a giliszták, halak stb. háza táján, mi  pedig utánuk zsákostól és fél km-enként megálltunk, ők vasvillával (!!) beletúrtak a mocsárba és kiszedtek nekünk egy gilisztát/kagylót/csigát, mi pedig megbámultuk, amjd cuppogtunk tovább.

Este celebrities party volt, ami a képekből nem biztos, hogy lejön:)