Szombaton átmentünk Hágába - még mindig 10 percre van - és bevetettük magunkat a Mauritshuis-ba. Óriási gyűjteménye van a holland aranykor mesterműveiből. Röpke 2 óra sem volt elég arra, hogy mindent megnézzünk, de azért gazdagodtunk: Mariann rátalált az allegória-dolgozata témájára: rejtett jelentések a csendéleteken. Szerintem sokkal izgalmasabb, mint az enyém; Paul De Mant elcserélném a képekre, de szerintem ő nem akar cseréli. Vermeer képe, a Gyöngyfülbevalós lány tényleg elragadó, alig tudtunk elszakadni tőle. A holland Mona Lisaként is emlegetik, bár nekem ez sokkal jobban tetszett, mint olasz rokona. Lehet, hogy ebbe az is belejátszik, hogy 100 japán turista tömörült előttem a Louvre-ban a kép előtt (ami sokkal kisebb volt, mint azt előtte képzeltem) és 10 percig nyújtogattam a nyakamat, hogy átlássak a fejük fölött, majd talán 10 másordpercre láttam is a képet. A hágai Nemzetközi Bíróságot muszáj volt megnézni, főleg, hogy a Kata fotókat készítsen az apukájának róla, de mikor odaértünk, akkor kijelentette, hogy szerinte a kedves papa nem is erre az épületre gondolt.
Tegnap elmentünk Groningenbe, de igazán nem kellett volna. 3 óra volt az út és vasárnap lévén minden zárva volt, az utcák pedig üresek voltak. Hozzánk csapódott 2 görög srác, az egyiket természetesen Nic-nek hívták. Velünk volt még Filippo, az olasz és Csilla barátnője, aki Groningenben tanul és akit azóta sem értek: 2 hónapja van a városban, de nem volt még kirándulni sehol, nem tudja, hogy milyen bulik vannak, mert ő bulizni nem jár, és magát a várost sem ismeri; egyetlen helyet sem tudott nekünk ajánlani. Mellesleg ötödéves az eltén és azon gondolkozik, hogy most már le kéne adnia a szakdolgozat címét. Nem kell elkapkodni semmit.
Fel akartunk menni a templomtoronyba (gyönyörű gótikus templom és külön érdekesség, hogy többször összedőlt a tornya), de az is le volt zárva. Ezért múzeumba mentünk, mert azt olvastuk az útikönyvben, hogy a groningeni múzeumnak gyönyörű expresszionista gyűjteménye van. Sajnos nem találtuk értékelhetőnek a dolgot, pedig nagyon igyekeztünk. Andy Warhol grafit péniszeit nézegettük egy darabig, amik egy teremben lógtak az elvileg Jézust ábrázoló rokokó tükörrel. Érdekes tapasztalat volt, le a kalappal a kurátor előtt. A múzeum többi részét sajnos nem tudtuk értékelni, mert a Waterhouse termek tele voltak nyugdíjasokkal, az expresszionizmus pedig nem érte el az ingerküszöbünket. Hát igen, mindenkinek megvannak a maga korlátai. A miénk festészet szempontjából nagyjából a '20-as évekig tart. Onnantól nyista. Van mit pótolni, de mi ráérünk. Hazafelé megálltunk Amszterdamban, és mivel csak a szexmúzeum volt nyitva, megnéztük azt. Majd korzóztunk a vöröslámpás negyedben, de nem volt túl bizalomgerjesztő, ezért éjfél felé hazaindultunk. A vonatutat végigröhögtük és találkoztunk Skippy-vel, de ez már egy másik történet.
Utolsó kommentek