Épp most nyöszörögtem egy sort Anyának, hogy nem tudok angolul, mire jól leteremtett. Azt mondta, hogy próbálkozzam csak és ne féljek az amerikaiaktól, mert csak úgy lesz jobb az angolom, ha kinyitom a számat. Tudom, hogy igaza van, de mégis tele vagyok kisebbségi érzésekkel. Gen a brit angolt beszéli és vele jókat beszélgetünk, értem és ő is ért engem. De itt vannak ezek az amerikai fiúk, akik annyira más angolt beszélnek és én félek tőlük, mert alig értem mit mondanak. Vegyük csak Bradet. Hogy mekkora különbség van Brad és a bread között, az csak akkor lett világos számomra, mikor fél óráig röhögtünk azon, hogy Bradet tulajdonképpen 3 hétig kenyérnek szólítottuk. A magyar fül persze nehezen hallja meg a különbséget, mert nálunk a sztenderdben csak egy 'e' van, de végül meghallottam, és ez biztató.
Ma megint kiakadtam az Allegory-n, pedig kb. már a felét értettem annak, amit beszéltek, csak hát a csoporttársaink és a mi nyelvtudásunk között egy Mariana-árok méretű szakadék tátong. Az már tuti, hogy akcentusmentesen sosem tanulok meg angolul (mert azt 12 éves korig lehet elsajátítani), de azért ezt a mostani szintet még bőven lehet fejleszteni.
Hogy vigasztaljam magam, teszek én is ide pár képet a karneválról. Csodáljátok meg!
Utolsó kommentek