Valamivel 3 után megjelent Henry, hogy menjünk festéknézőbe. Felkerekedtünk hát a HEMA-ba (ez afféle mindenes bolt itt Leidenben) és igen sokáig tépelődtünk a festékespolc előtt. Mindenképp rá akart beszélni valami vad színre, de végül mégiscsak a fehér mellett döntöttem. Ahogy ballagtunk hazafelé, találkoztunk Curtissel és a szüleivel, akik 2 napja érkeztek (az USA-ból), hogy egy szem fiukat meglátogassák. A papa szép szál ember, nagy hordóhasa van és igen öblös hangja. Rögtön szimpatikus lett. Meginvitáltak minket egy rövid kávéra, amiből 2 órás beszélgetés lett egy napsütötte teraszon. Meséltek Amerikáról, én meséltem Magyarországról, a fiúk meg ontották a piálós sztorikat. Ez a jó az Erasmusban, hogy annyiféle emberrel találkozhatok! Itt van ez a két ember a messzi Nebraska-ból korban, térben olyan távol tőlem és egy kicsi holland város kicsi teraszán megbeszélhetjük az élet nagy dolgait. Ilyenkor úgy érzem, hogy bármi lehetséges. A világ egy nagy falu, és minden cél elérhető, csak akarni kell. Curtis szülei imádnivalóak, lazák és viccesek, olyanok, mint az enyémek! A kávé után hazajöttünk és nekiláttunk a bicikli dizájnolásának. Beborítottuk papírral a védeni kívánt részeket, majd elkezdtünk festeni. Henrynek még az arca is festékes lett, nekem csak a kezem. A holland lakótársaim meg csak pislogtak ki a common room-ból, hogy mit szerencsétlenkedünk, de az is lehet, hogy csak a zaj zavarta őket, mert végigröhögtük az egészet. A végeredményre büszke vagyok: hófehér paripám lett, olyan, mintha új lenne. Most már csak az a kérdés, hogy mit fessek rá. Kék vagy rózsaszín pöttyökben gondolkodom.
Mielőtt kijöttem Leidenbe, arról ábrándoztam, hogy veszek majd egy fehér biciklit fehér kosárral és abban hordhatom a tulipánt meg a bagettet a piacról. És tessék, most van egy! Az álmok valóra válhatnak, ez a mese tanulsága.
Utolsó kommentek