Ma este rájöttem: nyelvi problémáim egyedüli okozója Jon, az amerikai. Ha vele beszélgetek, és ez sűrűn előfordul, akkor rendszerint fogyatékosnak érzem magam, mert vissza kell kérdezni, gondolkodni, hogy vajon mit is mondott. Ma beszélgettem a barátnőjével, Kirstennel, és tökéletesen értettem. Meg az ausztrál Henryt is. Viszont Jon feladja a leckét! De Kata ma rávilágított, hogy a probléma vele van! Mert szerinte hibásan beszél. Meg néha kihagy mondatrészeket. Például az igét, ami pedig igazából nem árt, ha meg akarod értetni magad. Szóval megszületett a nagy elmélet: mi VALÓJÁBAN jól beszélünk angolul, Jon az, aki nem. Igazán nagyszerű, hogy éles szemű megfigyelőkként képesek vagyunk a saját hülyeségünket másokéinak beállítani. Ehhez is kell tehetség.
A jó hír, hogy lehet, hogy többen megyünk Belgiumba, mint gondoltuk. Halael, a félig holland, félig amerikai, aki úgy öltözködik, mint egy francia, de olyan magas, mint egy holland lehet, hogy velünk jön Oliviával. Szuper lenne! Egyébként csodálom ezeket a tyúkokat. Még a legprosztóbb kocsmába is képesek úgy felöltözni, mintha az Ascot-i derbire mennének. Furcsa.
Utolsó kommentek