A csajok minden bizonnyal már megérkeztek az erazmizációnk színhelyére, és ha nem szakadt le a kezük a zarás pulcsik súlyától, akkor tutira már rengetegszer elhangzott, hogy ez csodálatos, jaj, Maja, ez csodálatos! Én egyelőre itthon próbálom betuszkolni a kilencszázötvenedik bugyimat a bőröndömbe, nem sok sikerrel, mert már mindkettő csordultig tele van a többnyire felesleges, mégis elengedhetetlenül fontos gönceimmel. Többször ráálltam a mérlegre is, kezemben a rohadt nehéz táskával és aggódva figyeltem, hogy vajon elértük-e már a húszkilós álomhatárt, vagy még fér bele egy rúd kolbász vagy egy üveg pálinka.

Anyu nyomására egy tucat zacskósleves, fűszerek, tea, kávé és hatféle gyógyszer van elsüllyesztve a ruhák között, sőt egy csomó szeletelt kolbász is. Akart küldeni rakott káposztát is egy jó nagy dobozban, hogy tudjak adni a Laurának meg a Majának is, de felvázoltam neki, hogy elég lesz egy adagnyi káposzta is a laptopomnak, és különben is tüntetőleg ráülök a bőröndjeimre a Schipol (micsoda hülye név) reptér közepén, és ott fogyasztom el.

Holnap kilencre már Hollandiában leszek én is, és belevágunk a bakancslista rövidítésébe. Én pl. azzal kezdem, hogy kimegyek két húszkilós bőrönddel plusz egy hátizsákkal egy olyan helyre, ahol sosem voltam, vonatozom egyet, majd kitalálom, hogy pontosan hol alszom 24 óra múlva (mégis kellene vinni a lányoknak káposztát, akkor biztos befogadnak)...

Történt ugyanis, hogy az iskolán keresztül szereztünk nekem kevésbé olcsó, ámde szuperbiztosnak mondott szállást, majd egy hete kiderült, hogy valóban szuperbiztos, de csak a hétvégétől. Addig meg aludjak, ahol tudok... Majd megírom, hogy ki fogadott be:)